Ahányszor kimengyek a kertbe elszorul a szívem a látványtól. A két éve kiültetett leandereim olyan szomorúan, megviselten néznek ki most, mintha teljesen feladták volna a küzdelmet. A leveleik barnák, összepöndörödtek, foltok vannak rajtuk és alig látni rajtuk életjelet. Pedig mennyire büszke voltam rájuk tavaly nyáron, amikor tele voltak virággal és élettel. Három féle színben vannak, kétféle rózsaszín és fehér. Egész télen aggódtam értük, mert tudtam, hogy ez a kemény hideg nem az ő világuk. Most meg próbálom eldönteni, van-e még remény. Óvatosan letörtem egy ágat, hátha belül zöld még, de nehéz megmondani. Annyira szeretném, hogy ha csak megviselte volna őket a tél és most majd tavasszal újra kihajtanának. Talán adnom kell még nekik egy kis időt és törődést. Reménykedem, hogy nem veszítettem el őket végleg. Az se baj, ha idén nem is hoznak virágot, csak ne haljanak meg. Sírni tudnék miattuk.
Kint telelnek beültetve a leanderek. Csak sírni tudok, amikor rájuk nézek. Szárazak és pöttyösek a leveleik. Nagyon nagy fagy volt télen, de ezért még reménykedek, hogy túlélnek. Nem fiatal növények, már amikor kaptam őket, akkor is voltak szerintem 5-6 évesek.