Kelkáposzta - információk
Latin név: Brassica oleracea var. sabauda
A kelkáposzta a fejes káposzta közeli rokona, de megjelenése jóval karakteresebb: levelei sötétzöldek, erősen hólyagosak, fodrosak és viaszos bevonatúak. A levelek laza vagy szorosabb fejet alkotnak, a növény szerkezete pedig rugalmasabb, mint a sima levelű káposztáé, ami jobb ellenállóképességet biztosít számára a környezeti hatásokkal szemben.
Hasznossága elsősorban kiemelkedő élettani hatásaiban és kulináris sokoldalúságában rejlik. Gazdag A-, C-, E- és K-vitaminokban, valamint jelentős mennyiségű vasat, kalciumot és magnéziumot tartalmaz. Rosttartalma serkenti az emésztést, kéntartalmú vegyületei pedig bizonyítottan támogatják a szervezet méregtelenítő folyamatait és az immunrendszert.
Termesztése hűvösebb éghajlaton a legsikeresebb, mivel a kelkáposzta a káposztafélék közül az egyik leginkább fagy- és hidegtűrő fajta. Tápanyagban gazdag, jó víztartó képességű talajt és napos fekvést igényel. Különlegessége, hogy szakaszosan termeszthető: léteznek tavaszi, nyári és kifejezetten télálló, késői fajtái is, így szinte egész évben betakarítható.
A konyhában leggyakrabban főzelékként, rakott kelként vagy frankfurti leves alapanyagaként találkozhatunk vele, de fodros levelei kiválóak töltött káposztának is. Gyógyhatásai közé tartozik a gyulladáscsökkentés, a koleszterinszint szabályozása, valamint a magas antioxidáns-szint, amely védi a sejteket az oxidatív stressztől.
Érdekessége, hogy a téli fajták íze a fagyok hatására – a kelbimbóhoz hasonlóan – megédesedik, mivel a hideg hatására a levelekben lévő keményítő cukorrá alakul. Ez a növény sokkal kevesebb vizet igényel a tárolás során, mint a fejes káposzta, és bár a levelei lazábbak, a kései fajták pincében vagy veremben hónapokig elállnak.